Dr. Szilágyi Erzsébet
kandidátus, egyetemi docens
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
A FÉNY ÉS A FILM
- Vázlatos probléma megközelítés
-
A fényszimpózium témája
a kísérleti fotográfia, a képzômûvészeti
fotóhasználat és a hologram. A tematikai sort szeretnénk
kibôvíteni, és a térben és idôben
gondolatokat megfogalmazó mûvészeti lehetôséget,
a filmet is tárgyalni.
A fény és a film viszonya
nagyon sokoldalú, éppen ezért a természettudományoktól
a társadalomtudományokig, végtelenül sok tudomány
vizsgálhatja. A film kommunikációs folyamat eredményeként
születik, kommunikációs folyamatot ábrázol,
és kommunikációs folyamatban jut el a befogadóhoz.
Mindhárom kommunikációs folyamatban jelen van a fény.
Az alkotás készülésekor éppúgy,
mint az alkotásban megjelenô kommunikációs történésben
fontos szerepet tölt be, sôt a befogadás kommunikációs
folyamatában is.
A film mára a vizualitás
valamifajta összefoglalását jelenti. Minden XX. században
megjelenô, kialakuló, a vizualitáshoz kapcsolódó
kifejezési eszköz témaként, filmi kifejezési
eszközöket gyarapító módszerként
egyaránt megjelenik vele kapcsolatban, vagy benne.
Jelen vázlatos megközelítés
nem összefoglalja, nem az egész összefüggés
rendszert tárgyalja, hanem azokat a csomópontokat keresi,
amelyek mentén a kutatások elindulhatnának, hogy a
fény és a film, a fény és a kísérleti
fotográfia, a film és a fotóhasználat, valamint
a film és a hologram történetét feltérképezzék.
1. A film, mint a fény technikai és mûvészi
használója
A film a mesterséges és
a nem mesterséges, a természetes fényt egyaránt
igényli, nélküle nem készülhetne el, és
nem kerülhetne bemutatásra. Evidencia ez a megállapítás,
mégis említeni kell, a filmszalagon, mint nyersanyagon a
fény segítségével rögzítik a valóságos,
vagy kitalált történeteket. Majd a vetítéskor
a speciális fényt adó lámpák megvilágításával
a filmszalagon rögzített eseményt, mint a mozgásában
visszaadott valóságot képesek a vászonra vetíteni.
A film egy sor kémiai, mûszaki-technikai találmány
eredményeként született meg, majd a technikai találmány
ugyancsak a fény segítségével eszközbôl
mûvészetté vált.
A fény használatát
a színháztól, a képzômûvészettôl,
a fotómûvészettôl tanulta el/meg. Fokozatosan
lelte meg azt a fény használati lehetôséget,
amit már filmszerûnek nevezhetünk. Elsô idôszakban,
fôleg a némafilm idôszakában, a fénnyel
való kiemelés, a fény jellemzô ereje jelent
meg a filmalkotásokban. A korai idôszakban, a némafilm
idején a fény használata egyre bonyolultabbá
vált. Már ekkor a nappal és az éjszaka, a fény
és a sötétség konkrét és szimbolikus
jelentéssel telítôdött. Az elfogadott konvenciókon
túl az adott kultúrában felhalmozódott szimbolikus
jelentésrétegekkel is gazdagodott. A nappalt és az
éjszakát az idô múlásának kifejezésén
túl, más üzenetek megfogalmazására is
használták. A nappal a kiismerhetôséget, a rendet,
a tisztaságot, míg az éjszaka a misztikumot, a kiismerhetetlenséget,
a titkot is jelenthette. A fény ezeknek a megjelenítésében,
mint alkotáson belül használt módszer, és
mint alkotáson kívüli technika játszott szerepet.
A filmtörténet folyamán
a filmi gondolkodásmódot alakító, formáló
irányzatok fény használati módszerei a stílus
részévé váltak. A német film expresszionizmus
a képzômûvészeti, a színházi expresszionista
irányzathoz csatlakozva, annak fény használati módszereit
utánozta, használta. A fény érzelmeket megjelenítô
tulajdonsága a késôbbiekben a film esztétikai
módszerei között maradt, a különbözô
rendezôk stílus elemévé vált. Ch. S.
Chaplin a fényt kiemelésre, hangsúlyozásra
használta. A francia lírai realizmus alkotói (J. Renoir,
M. Carné) az erôs fény hiányával a filmjeikben
megfogalmazódó fatalizmust érzékeltették.
A filmtörténet folyamán minden olyan irányzat,
mely az absztrakt, szimbolikus filmnyelvet használta, és
elszakadt a hétköznapi realitástól, az a fényt
erôsebben, és gazdagabban használta. Az olyan irányzatok,
mint az olasz neorealizmus, mely a mindennapokat kívánta
helyszíneivel, tárgyaival a költészet rangjára
emelni, de mindig a dokumentáció élményét
igyekezett megteremteni, a természetesség megteremtésének
eszközeként, módszereként képen kívüli,
és képen belüli fényt alkalmazott. Az újhullám
filmjeiben a fény használata nagyon gazdag volt, de a filmtörténeti
tapasztalatokat is felhasználva, eklektikussá vált.
Ez abból adódott, hogy az új hullám minden
korábbi filmes irányzatból, stílusból
merített. F. Truffaut, J.L. Godard filmjeiben a dokumentumfilmre
jellemzô fényhasználat, míg A. Resnais filmjeiben
az expresszionista, érzelmeket kifejezô fény használat
a jellemzô.
A magyar filmtörténetben
a filmek a színháztól, és a fotómûvészettôl
tanulták el/meg a fény használatát. Ennek két
példáját emelném ki Szabó István:
Mephiszto (1981), és Enyedi Ildikó: Az én XX. századom
(1989) címû alkotásait. Szabó István
az 1920-as, az 1930-as évek hangulatát úgy teremti
meg, hogy a korabeli filmek fény használatát veszi
át és szimbolikus, metaforikus jelentés megfogalmazására
használja. Enyedi Ildikó elsô játékfilmjében
a fény expresszionista, érzelem kifejezô tulajdonságait
használja ki. Érdekessége a filmnek, hogy a fényrôl
egy filmfilozófiai esszét is kerekít, mely szerint
a XX. század már a XIX. század utolsó évtizedeiben
elkezdôdött. A kezdetet Edison két találmányától
kell számítani, a mesterséges fényforrásokat
biztosító áramtól, az izzótól
valamint a távíró megjelenésétôl.
A fény, az áram segítségével a nappalokat
hosszabbítja meg, az emberek tevékenységgel, szórakozással
tölthetô idejét növeli. A távíró
pedig megszünteti a határokat, a nemzetközi kommunikáció
az emberek számára azt a mámorító érzését
nyújtja, hogy egyazon idôben, egymástól nagyon
távol élve is azonnal kapcsolatba léphetnek, kommunikálhatnak
egymással. Ez a két találmány olyan lehetôségeket
vet fel technikailag, és filozófiailag egyaránt, melyek
a film elkészítését, vetíthetôségét,
a filmben megfogalmazható tartalmakat határolják körül.
2. A film a fotó, a lézer, a hologram használója
A film a fény használatát
a fotómûvészetbôl átvéve az operatôri
munkában kamatoztatta. A két kifejezési forma, a filmmûvészet
és a fotómûvészet hatottak egymásra,
és ebben az egymásra hatásban a fény használata
is beépült. Azonban ezen túl a fotó, mint a pillanat
megragadása, a filmen belül a megállított képpel
jelenik meg. F. Truffaut: A négyszáz csapás (1959)
címû, újhullámos filmjének a befejezô
részében megállítja a képet. A film
fôhôse, a kamasz Antoine a tengerpartra szökik a nevelôintézetbôl,
és fut a parton. A kép itt megáll: ezzel a jelentés
megváltozik. Míg a fiút a tengerpartra látjuk
futni, addig a futás a szabadságot, a lehetôséget
egyszerre jelenti. Amikor a fiú arca jelenik meg premier planban
és a kép megáll, akkor a szabadság és
a lehetôség megkérdôjelezôdik, és
a fotó a bûnügyi nyilvántartásba vételt
mint értelmezési lehetôséget is megsejteti.
A fotó, vagy a fotószerûség a filmben újabb
jelentéseket ad a képsoroknak. Ezen kívül, mint
díszítô tárgy, a hôs ízlését,
kultúráját jelzi. M. Antonioni modern hôseit
mindig fotók veszik körül. A lakásaikban a polgári
kultúra hagyományôrzését jelzô
tárgyak mellett a fotómûvészet legszebb alkotásai
is megjelennek. Ezzel a divat, az új életérzéseket,
gondolatokat jobban kifejezô fotó válik díszítô
tárggyá és újabb értelmezésre
ad lehetôséget. Filmjeinek kompozícióiban is
megjelenik a fotómûvészet hatása. Sôt
egyik legsikeresebb filmjének, a Nagyítás (1966) –nak
a fôhôse sikeres, divatos, londoni fotós. Maga a fotós
eljárás, a nagyítás, filozófiai fogalommá
válik: vajon a legkisebb részekhez közelebb menve tényleg
többet tudunk meg az összefüggésekrôl, az igazságról,
vagy nem. Zolnay Pál: Fotográfia (1972) címû
filmjének fôhôsei fotósok. Járják
az országot, és megrendelésre fotókat készítenek.
A foglalkozással olyan problémát vet fel a filmnek
az alkotója: vajon minden olyan kifejezési forma, mely a
valóságot a maga gazdagságában akarja bemutatni,
csak reprodukál, vagy alkot is? Vajon meddig szabad a közönségnek,
a mások elvárásainak megfelelni, és milyen
mértékig az úgy nevezett alkalmazott kifejezési
formákban tevékenykedôknek. Mi a feladat, feltárni,
alkotni, vagy a vágyaknak megfelelni, és mást adni?
A lézer, a hologram a fotóhoz
hasonlóan a képen belül, mint a modern ízlést
kifejezô, megtestesítô díszítô tárgy,
elem jelenik meg. Ezen kívül módszerként a film
térábrázolását gazdagítja, a
belsô kommunikáció egyidejû vizuális megjelenítését
szolgálja. Gaál István: Orpheus és Euridiké
(1985) címû filmjében a lézer és a hologram
mint a belsô kommunikációt kivetítô módszer
elmélyíti a jellemzést, a cselekmény több
síkúvá válik általa. A hologram, a lézer
az angol P. Greenawaynél stílus elemmé válik.
Az események, történések analízise válik
általuk gazdagabbá. A formális és az informális
kommunikációs szintek összefüggés rendszere
válik a hologram, és a lézer filmen belüli megjelenésével
megismerhetôvé.
3. A hologramról
A hologram a fény felhasználásának
egy újabb lehetôségeként jelent meg Gábor
Dénes, Nobel díjas magyar tudós jóvoltából.
Amiatt, hogy térben komponálva a külsô és
a belsô kommunikációs folyamatot külön-külön,
de mégis egyszerre jelenítette meg, a kommunikációs
folyamatok szimultán bonyolultságát volt képes
megjeleníteni. Csáji
Attila: Rugó Voltaire
-nek (1983) címû, az elsô, a Frankfurti Filmmúzeumban
rendezett Hologram Világkiállításon szereplô
magyar mûalkotás a gondolat megszületését,
a világ észlelésének és gondolattá
válásának, valamint a racionális filozófiai
tétellé válásának folyamatát
volt képes visszaadni három hologramon keresztül. A
hologram a vizuális absztrakció, a vizuális gondolkodásmód
új irányait jelölte ki. A térben komponálás
lehetôségével átalakította a történetmesélést,
hisz a térben a „kint és bent” (a külsô és
a belsô kommunikáció) eseményeinek az ábrázolására
irányította a figyelmet. Már nem a szokásos
módon a látható történetek, cselekvések
logikai sorrendbefûzése volt ezután a cél, hanem
a szimultán eseménysorok összefüggés rendszerének
a bemutatása. A horizontális oksági összefüggések
helyébe a lineáris, illetve a linearitás mögötti
szinteken zajló események oksági rendszerének
a minél többoldalú ábrázolása.
Az elôadáson a következô filmekbôl
kerültek részletek bemutatásra:
-
R. Wiene: Dr. Caligari (Das Kabinet Doctor Caligari, német,
1919)
-
Ch. S. Chaplin: Az aranyláz (Golden Rush, amerikai,
1924)
-
E. von Sternberg: A Kék angyal (német, 1931)
-
Szabó István: Mephisto (magyar, 1981)
-
Enyedi Ildikó: Az én XX. századom (magyar,
1989)