A mûvészet - a legmagasabb igényekre
törekvô - SAJÁTOS, embert szolgáló eszköz.
Ez adja meg a felelôsségét, ezért nem mindegy,
hogy mûvészet címen mit csinálunk, mit propagálunk
és mit tanítunk.
Tehát nem az embernek kell a mûvészethez
alkalmazkodnia, hanem a mûvészetnek az emberhez …a mûvészet
tehát SZOLGÁLAT - de nem kiszolgálása alantas
és önzô szándékoknak! Nem szatócsbolt,
ahol mindenki megkaphatja az ízlésének megfelelô
árút.
De nem is "önmegvalósítás"
és nem is magamutogatás…
A mûvészet szellemi orientáló,
kapcsolatteremtô az ember és ember, az ember és a világ
között: út lélektôl lélekig.
Segít eligazodni a szellemi "közlekedésben",
lehetôségeket és hitet adó erô… (Ezért
minden mûvészet címen elkövetett szellemi és
emberi etikátlanság és igénytelenség:
bûn.)
Minél több emberhez akarunk szólni,
annál mélyebben, annál általánosabb
érvénnyel kell megszólalni, ami persze nem feltétlenül
formai elvontságot jelent, hanem inkább tartalmi egyetemességet.
Ez valószínüleg az interdiszciplináris
területeken valósítható meg, ami egyszerre mûvészetalkotói
és mûvészetpedagógiai kérdés.
A mûvészet sajátos nyelv, mely tanítható.
De csak a nyelv tanítható, a mûvészet nem!
A mûvész gyûjtôhelye, ütközôpontja
kora lényeges kérdéseinek,
és érvényessége akkor kezdôdik,
amikor idôben felismeri, hogyan tud, sajátos eszközeivel,
teljességre törekedve, itt és most, egyetemesen hatékony
lenni.