Haris László pécsi kiállítása elé

    Kedves hölgyeim és uraim,
    Ritka a meghivókon az olyan jelzés, amely a kiállításon túl felhívja a figyelmet egy barátságra is.  A csillámló mozaikokra húló korunkban, az elmagányosodás századunkra oly jelemzô idôszakában ezek a jelzések  többet jelentenek, mint szimplán jólesô érzést. Haris Lászlóból magától értetôdôen fakad ez, a barátságra való képesség lényébôl és lényegébôl származó. S hadd egészítsem ki én is mindjárt egy vallomással évtizedek óta meghitt batátomnak érzem s vallom ôt.
    A hatvanas években ismertem meg, s különösen a SZÜRENON csoport és kiállítások létrehozásának idején vált meghitté barátságunk.
Ezek a kiállítások a hatvanas évek végén a társadalmi elvárások ellenére valósultak meg, egy olyan közegben amelyben a hivatalosságok mindent elkövettek ,hogy bizonyos törekvések a földalol nehogy a felszínre  jussanak. Ez az idôszak a küzdelem és a vállalás idôszaka volt. És Haris a vállalásban is példát mutatott.
    A Szürenon kiállítások résztvevôi közül többen - Haraszthy, Pauer, Ilyés István, Karátsony Gábor vagy  az itt kiállító Haris László -  a mai magyar mûvészet reprezentánsai közé kerültek. Eltérô értékekre nyitottan, autonóm egyéniségekké váltak. Mûveik nagy részét olyan munkák alkották, amelyek a kelet-középeurópai lét intenzív átélésébôl születtek. Ennek az elmélyedt feltárása a közeljövô feladata. Sajátos hozzájárulásunk az európai kulturához, csak ezeknek az értékeknek a tudatosításával vállhat valósággá.

    Haris László a fotót, mint vizuális kifejezési lehetôséget a  hagyományos  megközelítésen túl sajátos eszközként használta és használja ma is. Idônként szinte kutató eszközként, sajátos mûszerként - mint jelen esetben is - amellyel meghosszabbítja érzékelésünk körét és olyan élmények birtokosává avat bennünket amelyeket a szemmel tôrténô közvetlen érzékelés folytán nem vehetünk észre. A felnagyított képrészletek , a méret váltás önállókifejezô eszközzé válik. Századunk egyik alap jellemzôje , hogy a mûszerek segítségével egy olyan világ válik láthatóvá amelyik eddig túlesett az érzékelési határon, s igy ezek az eszközök egy eddig képtelen világot formálnak át, láthatóvá teszik a láthatatlant. De az avantgard egyik klasszikusa, Paul Klee szerint a mûvészek feladata is ez : nem a láthatót kell leképezni, hanem láthatóvá kell tenni a láthatatlant.
    Haris a képek részleteinek sajátos titkait fürkészi s olyan összefüggéseket  tár fel amelynek meglátása új vizuális élményekkel gazdagít.
    Duchamp jegyezte meg egyszer, hogy századunk mûvészete olyan, mint a két lövetû puska, mindent kétszer sütnek el, s a DADA fékevesztett csödörébôl a század második felére POP ART hintaló lett. Mély igazságot rejt a gúnyos megjegyzés ,de ugyanakkor valami mást is takar. A lehetôségek feltárása, a vizuális inováció szuperszónikus gyorsasággal száguld el olyan lehetôségek mellett, melyekkel ha más szempontú, elmélyedtebb vagy meghittebb viszonyba kerülünk izgalmasabbak lehetnek, mint a rohanás. Haris amikor új kalandba kezd, valami régit folytat, hiszen évtizedekkel ezelôtt is készített képrészletekrôl fotókat - a SZÜRENON kiállítás címlapján is egy ilyen fotó van. De ez a választás mást is jelez, azt a belülrôl építkezést s ebbôl fakadó biztonságot amellyel  el meri vállalni a nem divatosat , le mond a rohanásról , hogy elmélyedtebb viszonyt alakítson ki valamivel ami részben számára már hagyomány.
     De Haris más különben sincs háborúságban a hagyománnyal. Azok közé a modern mûvészek közé tartozik akik nem néznek értetlenül, sokszor már szinte gyülölködô elenségességgel a hagyományokra, hanem értô megbecsüléssel.  A Mátyáshegyi kôbányában végbevitt egykori akciójával a jel és a jelzett viszonyában az ôskultúrák igazságaira bukkan.
 Haris László szemlélete olyan, hogy a fényképész számára nélkülözhetetlen pillanatnyiságot áttudja ittatni az állandóval, mely virtuálisan tuljadonsága is. Haris képpé formálja ezt . Ezt példázza a Mázsa téri akciója amikor éjféltôl éjfélig hárompercenként készített egy képet, majd egymás mellé ragasztotta ôket,  s a pillanatnyit a folyamatossággal kiteljesitve egy olyan látvány strukturát hozott létre amely a periodicitással megláttatta a villanásnyi valóságban az állandót is.
Kedves hölgyeim és uraim  amikor kezembe vettem a meghivót, s elolvastam Haris Lászuló kiállításának címét Új kaland, felidézödött bennem ifjúkorom egyik legmegejtôbb Appollinaire versének néhány sora.

"Elitélem a hagyomány és a lelemény e hosszú, vad vitáját a Kaland és a Rend  pörpatvarát
Ti akiknek a szája Isten szájához hasonló E száj maga a rend
Legyetek elnézôk ha minket összermértek azokkal akik ápolják és folytatják a rendet"

Pécs, 1997. október