A múzeumokat azért építették,
hogy kegyelettel megőrizzék a múlt szimbólumait,
és mi tisztelettel és csodálattal látogatjuk őket. Mindennapi életünket azonban olyan világban
éljük, ahol ezek a szimbólumok nem érvényesek
ás nem jelentenek semmit. A művésznek olyan új
jelképeket kell felfedeznie, melyek kifejezik megváltozott
létünk cselekvéseit és törekvéseit.
Az utóbbi években senki nem kötelezte
el magát Kepes Györgynél eredményesebben, ennek
a célkitűzésnek. Új alkotói technikákat
- főként a fényképezést és a kollázst
- használt fel arra, hogy „jelentéssel bíró
vizuális jeleket hozzon létre”. Víziójának
nyelvi szótára ma hallatlanul gazdag és kifejező. Ő azonban nem elégedett meg a nyelvalkotással. Ráébredt,
hogy a nyelv célja nem csupán a gyakorlati beszéd
szintjén való jelentés-hordozás, a művészetnek
tovább kell lépnie, és fel kell használnia
a nyelvet lírai, vagy költői célok érdekében
is. Legutóbbi festményein Kepes átlép annak
a mai környezetből fakadó, érzékelhető
képnek a határain, melyből mesterei valahogy mechanikusan
teremtettek egyfajta dinamikus ikonográfiát. Ő olyan
képmások alkotására törekszik, melyek
új érzés világot hívnak életre,
a lírai érzelmek olyan világát, mely valóban
menekülés a gépi világból, de ez a menekülés
nem a múltba történik. Képei színben rendkívül
gazdagok, textúrában igen elevenek; organikus művek,
melyeknek jelentősége abban rejlik, hogy az élettelen
mozgás, az emberen kívüli energia világában
nem tudunk „a párhuzamosság harmóniája” (Cezanne
kifejezése) nélkül élni. Létre kell hát
hoznunk a nyugalom vizeit, a bűvölet tájait; és
ennek a célja nem elmenekülni az élettől - még
attól a vibráló élettől sem, melyet a
modern civilizációra jellemző új energia források
hoztak létre - hanem élvezni az életet a maga valódi
mélységében. A gépi kultúrával
nem jár együtt a gépi művészet (mintahogy
régen az agrárjellegű gazdasági élet
magával hozta a parasztművészetet). A művészet
mindig összefügg a gazdasági élettel, ahogy a virág
is kapcsolódik természetes környezetéhez, a művészet
azonban olyan fény felé vonzódik, mely csupán
a képzeletben létezik.