Az elektromágneses hullám
szemünk számára érzékelhetõ, tudatosult
érzetét nevezzük színnek. A szín az anyag
potenciális tulajdonsága, a látás alapvetá
feltétele. Fogalmat jelöl és fogalomalkotás eszköze.
Konnotatív szimbólumkomplexumot magában hordó
jelenség. A fény meghatározott minõsége.
A fény energiát közvetít,
ami az élet alapfeltétele, univerzális õselem.
..."A világ szellemét és eleven lelkét nyilatkoztatja
ki a szí nekben" /Johannes ItteN. "Semmi sincs az anyagi létben,
ami valami más lenne, mint egy formába sürített
fény" /Rudolf Steiner/.
A fény tapasztalása
a szí n érzékelése. A fény és
fényeinyelés, vagy fényeloszlás szí
ntelen. Vizuális értelemben a fény térbeli
viszonyokat és az anyag fizikai tulajdonságát, a tárgyak
szí nét Jellemzi. Az optikai ingerek az ember fiziológiai
és pszichológiai struktúráján belül
hatnak.
A szín és fény
mint ismétlõdõ tapasztalás, asszo- ciációk
forrása, az emlékezet és a különbözõ
értelmi mozgások oka és eredménye. A fényt
és a színt modulálni lehet, a változás
viszonylagos és konstans értékeket eredményezhet.
Ez az alapja a képzettársításnak és
az absztrakciónak.
A szín és fény
az optikai megjelenítés, a vizuális képalkotás
elengedhetetlen eszköze, feltétele és anyaga.
A képzõmüvészeti
ábrázolásban a fényt mint szí nt a fény
vagy szí n jelentéshordozó funkciójában
használják. A szí n mint fény a szí
n imaginációs funkciójában és a fény
transzparencia-funkci ójában a XX. századi mûvészetek
egyik központi problémája. Napjaink mûvészetében
a szí n mint médium jut fontos szerephez.
A tárgyábrázoló
mûvészetben a mûvészek a színt a fogalmak,
dolgok, történések felületi megformá- lásához
használják. A szí n a valóságos dolgok
és a valóságból elvonatkoztatott eszmények
jellemzé sének eszköze. Olyan formát jelöl,
amelyet a fogalmon kívül kapcsolatba lehet hozni a valósággal.
Az absztrakt nem tárgyábrázoló
müvészetben a fény mint szí n a dolgok teljességének
szimbóluma, a belsõ lényeg megformálásának
eszköze. A téridõben megtapasztalt dialektikus viszonyrend-
szerek egyetemes törvényszerûségeket jelölnek.
A mûvész a viszonyokat absztrahálja szí nsí
kokká és szí nformákká, és külsõ
téridõbe vetíti. A szí n a totalitás
fogaimi eleme és az abszolút optikai megformálásának
eszköze. A fény mint szín anyagtalanít és
dedifferenciál. Önmagában képszerû színstruktúrát
alkot, és valóságmodell- elem.
A technikai mûvészetekben
- fotó, film, kinetikus és elektronikus müvészet,
holográfia stb - a szín mint fény a valóság
struktúrális eleme. A fény vagy szín önmagát
vetíti a képbe. Egyszerre fogalmi és irracionális.
Vizuális intenzitása a többféle érzéki
észlelet összeolvadásával megsokszorozódik.
A szín mint fény médiumként
az egyidejûség érzését és az azonnali
hatást erõsíti. A nézõ bevonódik
a tapasztalatba és a mimézis helyét saját tapasztalatai
veszik át. A szí n szintaktikai jellemzõinek felerõsödésével
feloldódnak a esztétikai, pszichikai távolságok,
elveszíti jelentõségét a tartalom és
forma, a stílus és a mûfaj, a mûvészet
ábrázoló, vagy megformált szerepének
kérdése. A mû a képzelet szintjén jelenik
meg.
A gyõri kiállítás
olyan mûalkotásokat mutat be, amelyek anyagát, ábrázolási
eszközét és tematikáját a szín
mint fény alkotja. Bár többségüknél
a színt technikai eszköz hozza létre, a technikának
nincs konkrét tartalmat meghatározó jelentõsége.
A mû tartalmát a létrehozás folyamata és
eredménye kódolja. A kép jelentése túlmutat
önmagán, nem azonos a képfelületen megjelenõ
tartalommal. A kép semmiképpen sem jelent hagyományos
értelemben vett képet vagy festményt - absztrakt fogaimak
szimbólumkomplexuma, a fény immanens jeilemzõinek
vizuálisan értelmezett és optikailag leképezett
fogalmi és érzéki meghatározása.
Az itt szerepiõ fogalmak: a
fény mint sugárzó energia és szí nérzet
/Szemenyei-Nagy Tibor/, a fény mint térképzõ
erõ /Brigitta Malche/ a fény mint térbeli dimenzió
/Csáji Attila/, a fény mint modulált struktúra
/Dargay Lajos/, a szí n mint a fény optikai minõsége
/Nemcsics Antal/, a szí n mint modulált anyag /Balogh László/,
a fény mint formaértelmezõ és formaoldó
effektus /Lévay Jenõ/, a szí n mint archetipikus forma
eleme /Benoist Mallet/, a szí n mint fénytagoló anyag
/Joseph Kadarl.
E fogalmak természetesen csak
tájékozódási pontul szolgálnak, a mûvek
jelentéstartalma többrétegû. Intellektuális,
érzelmi és érzéki tapasztalataink, ránk
gyakorolt pszichofiziológiai hatásaik újabb és
újabb rétegekkel mélyíthetik.