N. Mészáros Júlia:

mûvészettörténész

A szín a képzõmûvészetben


    Az elektromágneses hullám szemünk számára érzékelhetõ, tudatosult érzetét nevezzük színnek. A szín az anyag potenciális tulajdonsága, a látás alapvetá feltétele. Fogalmat jelöl és fogalomalkotás eszköze. Konnotatív szimbólumkomplexumot magában hordó jelenség. A fény meghatározott minõsége.
    A fény energiát közvetít, ami az élet alapfeltétele, univerzális õselem. ..."A világ szellemét és eleven lelkét nyilatkoztatja ki a szí nekben" /Johannes ItteN. "Semmi sincs az anyagi létben, ami valami más lenne, mint egy formába sürített fény" /Rudolf Steiner/.
    A fény tapasztalása a szí n érzékelése. A fény és fényeinyelés, vagy fényeloszlás szí ntelen. Vizuális értelemben a fény térbeli viszonyokat és az anyag fizikai tulajdonságát, a tárgyak szí nét Jellemzi. Az optikai ingerek az ember fiziológiai és pszichológiai struktúráján belül hatnak.
    A szín és fény mint ismétlõdõ tapasztalás, asszo- ciációk forrása, az emlékezet és a különbözõ értelmi mozgások oka és eredménye. A fényt és a színt modulálni lehet, a változás viszonylagos és konstans értékeket eredményezhet. Ez az alapja a képzettársításnak és az absztrakciónak.
    A szín és fény az optikai megjelenítés, a vizuális képalkotás elengedhetetlen eszköze, feltétele és anyaga.
    A képzõmüvészeti ábrázolásban a fényt mint szí nt a fény vagy szí n jelentéshordozó funkciójában használják. A szí n mint fény a szí n imaginációs funkciójában és a fény transzparencia-funkci ójában a XX. századi mûvészetek egyik központi problémája. Napjaink mûvészetében a szí n mint médium jut fontos szerephez.
    A tárgyábrázoló mûvészetben a mûvészek a színt a fogalmak, dolgok, történések felületi megformá- lásához használják. A szí n a valóságos dolgok és a valóságból elvonatkoztatott eszmények jellemzé sének eszköze. Olyan formát jelöl, amelyet a fogalmon kívül kapcsolatba lehet hozni a valósággal.
    Az absztrakt nem tárgyábrázoló müvészetben a fény mint szí n a dolgok teljességének szimbóluma, a belsõ lényeg megformálásának eszköze. A téridõben megtapasztalt dialektikus viszonyrend- szerek egyetemes törvényszerûségeket jelölnek. A mûvész a viszonyokat absztrahálja szí nsí kokká és szí nformákká, és külsõ téridõbe vetíti. A szí n a totalitás fogaimi eleme és az abszolút optikai megformálásának eszköze. A fény mint szín anyagtalanít és dedifferenciál. Önmagában képszerû színstruktúrát alkot, és valóságmodell- elem.
    A technikai mûvészetekben - fotó, film, kinetikus és elektronikus müvészet, holográfia stb - a szín mint fény a valóság struktúrális eleme. A fény vagy szín önmagát vetíti a képbe. Egyszerre fogalmi és irracionális. Vizuális intenzitása a többféle érzéki észlelet összeolvadásával megsokszorozódik.
    A szín mint fény médiumként az egyidejûség érzését és az azonnali hatást erõsíti. A nézõ bevonódik a tapasztalatba és a mimézis helyét saját tapasztalatai veszik át. A szí n szintaktikai jellemzõinek felerõsödésével feloldódnak a esztétikai, pszichikai távolságok, elveszíti jelentõségét a tartalom és forma, a stílus és a mûfaj, a mûvészet ábrázoló, vagy megformált szerepének kérdése. A mû a képzelet szintjén jelenik meg.
    A gyõri kiállítás olyan mûalkotásokat mutat be, amelyek anyagát, ábrázolási eszközét és tematikáját a szín mint fény alkotja. Bár többségüknél a színt technikai eszköz hozza létre, a technikának nincs konkrét tartalmat meghatározó jelentõsége. A mû tartalmát a létrehozás folyamata és eredménye kódolja. A kép jelentése túlmutat önmagán, nem azonos a képfelületen megjelenõ tartalommal. A kép semmiképpen sem jelent hagyományos értelemben vett képet vagy festményt - absztrakt fogaimak szimbólumkomplexuma, a fény immanens jeilemzõinek vizuálisan értelmezett és optikailag leképezett fogalmi és érzéki meghatározása.
    Az itt szerepiõ fogalmak: a fény mint sugárzó energia és szí nérzet /Szemenyei-Nagy Tibor/, a fény mint térképzõ erõ /Brigitta Malche/ a fény mint térbeli dimenzió /Csáji Attila/, a fény mint modulált struktúra /Dargay Lajos/, a szí n mint a fény optikai minõsége /Nemcsics Antal/, a szí n mint modulált anyag /Balogh László/, a fény mint formaértelmezõ és formaoldó effektus /Lévay Jenõ/, a szí n mint archetipikus forma eleme /Benoist Mallet/, a szí n mint fénytagoló anyag /Joseph Kadarl.
    E fogalmak természetesen csak tájékozódási pontul szolgálnak, a mûvek jelentéstartalma többrétegû. Intellektuális, érzelmi és érzéki tapasztalataink, ránk gyakorolt pszichofiziológiai hatásaik újabb és újabb rétegekkel mélyíthetik.