Dr. Kroó Norbert: Megnyitóbeszéd

fizikus, akadémikus
az MTA Szilárdtestfizikai Kutató lntézetének az igazgatója
az Európai Fizikai Társaság elnöke

TUDOMÁNY, TECHNOLÓGIA, MÛVÉSZET, TÁRSADALOM

Eger, 1996. szeptember 1.

Jelen bevezetõ elõadásban a tudomány és a mûvészet kapcsolatát, továbbá e két terület és a társadalom viszonyát kívánom elemezni. Természetesen a tudomány oldaláról közelítem meg e problémákat.

1. Tudomány és mûvészet

    Az elõadás egyik célja annak a bizonyos körökben elterjedt tévhitnek az eloszlatása, hogy a modern tudomány és a mûvészetek elszakadtak egymástól.
    A másik cél: ennek érdekében bemutatni a tudomány és a mûvészetek alapvetõen hasonló vonásait.
    A modern természettudományok alapvetõ módszereinek egyik legjellegzetesebb tulajdonsága a nemlinearitás. A tudományok fejlõdése a nemlinearitás korszakába lépett. Ez azt jelenti, hogy a lineáris módszerek nem elégségesek a természettörvények komplexitásának egzakt leírására, kifejezésére. Az elméleti fizikában például a fizika törvényeit matematikai egyenletek formájában fogalmazzuk meg. A linearitás ebben az esetben azt jelenti, hogy a törvényeket leíró egyenletekben az ismeretlen függvény az elsõ hatványon van. Ilyen alapvetõ egyenlet a kvantumfizikában például a híres Dirac-egyenlet, mely az elektron kvantumfizikai és relativisztikus tulajdonságait írja le, és egyben az elsõ antirészecskének, a pozitronnak is alapegyenlete. Az 1930-as években ennek az egyenletnek nagyon fontos szerepe is volt az atommagfizika és a kvantumelmélet kifejlõdésében, de ma már sajnos nem tudja megoldani az elemi részek általános elméletének sokrétû problémáit. Úgy tûnik, erre a célra egy komplexebb, nem lineáris parciális differenciálegyenletre van szükség, amely ha matematikailag nem is "szép", ha nem is elégíti ki annyira a "matematikai esztétika" követelményeit, mint egy lineáris egyenlet, de
jobban megközelíti a valóságot.
    - Hogyan jelentkezik a linearitás és nemlinearitás viszonya a mûvészetben?
    Mint ahogy a természettudományokban a lineáris módszerekkel nem lehet eléggé pontosan leírni a természet jelenségeit, úgy a mûvészetekben hasonlóan szükséges a hagyományos normákon való túllépés, mért azok már nem képesek kifejezni a mai élet rendkívüli bonyolultságát. Ezért van szükség, hogy a szobrászatból vegyek példát, Amerigo Tot érdekes nonfiguratív szobraira, vagy arra, hogy a szobrász a hagyományos szobrászati anyagokon kívül, mint a kõ, márvány, fa, réz, bronz, más anyagokat is felhasználjon. Ilyen megközelítésnek tartom a fénymûvészetek egy sor eredményét is, melyekkel többek között jelen szimpózium tematikájában is találkozhatunk.
    - A tudomány másik fõ jellemvonása a szintézisre való törekvés, a szaktudományok óriási információtömkelegének egy lényegre törõ általános elméletbe való foglalása. Ez természetesen magában foglalja az egyszerûsítést, de nem a vulgáris szimplifikálást, hanem egy magas színvonalú, absztraháló általánosítást, melyre csak az képes, aki igazán be tud hatolni a dolgok lényegébe.
    A szintézisre való törekvés, a lényegretörés nemcsak a tudományokra, hanem a modern mûvészet szinte minden ágára jellemzö. Ezt a gondolatot fejezte ki Kassák Lajos egyik írásában: " A mûvészi kifejezés egyszeûsége az alkotó szellem egyik legnehezebben meg oldható problémája, amennyiben sikerül megoldania, a legnagyobb erénye. Persze az egyszerûsége nem tévesztendö össze az érdekte len szürkeséggel, a hétköznapok felüfetességével, az igénytelenség gel és fantáziatlansággal. Ahhoz, hogy .... a tartalmi és formai egy szerûséget elérjük, bölcsességre, egyensúlyállapotra, a módszerek és eszközök teljes birtokbavétefére van szükség. Hosszú munkában töltött idôn át jutunk csak el idáig... Az igazi nagy mûvész ... a rend és az egység odaadó szolgálatában dolgozik."
    Mind a tudomány mind a mûvészet eszköztárában fontos szerepet játszik az absztrakció. A fizikus ezt például úgy éli meg, hogy azon kívül, hogy a jelenségek mögött megkeresi az általános tulajdonságokat, azokat modellek formájában próbálja leírni és lehetõleg a matematika nyelvén.
    Azt hiszem nem szükséges ezen a helyen különösképpen bizonygatnom, hogy az absztrakció a modern mûvészetek eszköztárának is egy lényeges eleme.
    A mûvészet és tudomány hasonlóságainak elemzése során Lánczos Kornél, a néhány éve meghalt világhírû elméleti fizikus egy cikkében még az eddig elmondottaknál is messzebbre ment. Azt a címet adta e dolgozatának, hogy "A tudomány mint a mûvészet egyik formája". Ebben a cikkben Lánczos professzor részletesen megvizsgálja azokat a jellemzõket, tulajdonságokat, melyek a tudományt és a mûvészetet látszólag elválasztják, és arra a végkövetkeztetésre jut, hogy lényegében ezek nem elválasztják, hanem a legmagasabb szinten a tudomány és mûvészet szoros rokonságát bizonyítják. Ragadjunk ki egy pár példát cikke gondolatmenetébõl. Sokak szerìnt az egyik alapvetõ különbség a tudomány és mûvészet között a következõ: "A tudomány a hideg logikát használja, ugyanakkor a mûvészet az érzelmi és intuitív megértésen alapul." Ezen állítást a következöképpen cáfolja: "... soha nem jutottak tudományos felfedezésre tisztán logikai alapon. A tudományos inspiráció fantáziadús, nem pedig logikus gondolkodáson alapul. A tudományos eredmények megállapításához szükség van a logikára, de nem a logika a legfontosabb ... a tudomány birodalmába való behatoláskor ... "
    Az elõbbiekben említettem a modellek és a matematika szerepét a modern természettudományokban. A matematikával és a matematika és a mûvészetek viszonyával kapcsolatban is hasonló gondolatok fogalmazhatók meg. Egyik: "A matematika és a mûvészei közötti lényeges kapcsolat abban áll, hogy a matematikai felfedezés nem logikai kérdés, hanem inkább egy olyan csodálatos adottság eredménye, amelyet senki sem ért. A matematikai felfedezésben a szépség tudatalatti elismerésének fontos szerep jut. A matematikus végtelen sok lehetséges modellbõl választ ki egyet - mert szépnek tartja azt, senki sem tudja, miért. Csak utána teszi a szavak és formák logikája a modellt hozzáférhetõvé. Csak most közölheti azt az egyik személy a másikkal. Az eredeti modell azonban megmarad az agy mély rétegeiben.
    A szépségnek a tudományos felfedezésekben játszott szerepérõl és általában a tudományos elmélet esztétikai értékéröl Lánczos Kornél a következöképpen vall említett értekezésében:

"Az elmélet bizonyítékát nem ez vagy az a kíséret jelenti, hanem belsõ szükségszerüsége, az a páratlanul szép matematikai elmélet, amely logikai ereje folytán szükségszerûnek tünt az egyetemes világrend megalapozásához. Ezek a fogalmak, mint egyetemes világrend, páratlan matematikai szépség, harmónia, belsõ szükségszerûség, ilyen kifejezések, amelyek a tudomány világában korábban sosem jelentek meg. A fizikai világ esztétikai és filozófiai jellegét többé nem lehet kétségbe vonni, és a legkiválóbb alkotó tudósok a legkiválóbb alkotó mûvészek társaivá válnak."

Végezetül hadd zárjam ezt a gondolatsort egy Vásárhelyi Gyõzõtõl kölcsönzött idézettel, amely a szépség és absztrakció, a természet és ennek mûvészi ábrázolása közötti kapcsolatáról és ennek a mûvész munkáiban való megjelenésérõl vall:

"Az érzékeinkre ható közvetlen természet évezredek óta ihlette mûvészeinket. A naplemente, a kikelet, a gyümölcs, az akt, az arckép, a szimbólumok s a jelek, az élõvilág ezer és ezer mestermûnek adott költészetet, sõt örök életet. A kibõvült gigantikus fizikai természet, relativitásával, elektromágneses és fényhullámaival, anyag-, tér és idõproblémáival, csodáival és titkaival miért ne lehetne az új költészet és szépség kiapadhatatlan forrása? Én vallom ezt törhetetlen hittel, de hozzáteszem, hogy ezeknek az új élményeknek kifejezési formája már nem lehet az ábrázolás, hanem az érzékeltetés, egy áttett analógia révén. Ami engem illet, én az absztrakciónak konstruktív útját választottam, amely irányzatnak magyar elõharcosai Kassák Lajos, Moholy-Nagy László és Bortnyik Sándor voltak."

2. Tudomány és társadalom

    Korunk egyik nagy ellentmondása, hogy egyrészt a természettudományok és a technika növekvõ mértékben határozzák meg létfeltételeinket, más részt a társadalom egyre erõsebben fogalmazza meg fenntartásait a kutatásokkal és a technikával szemben.
    A tudomány és technika nagyszámú eredménnyel büszkélkedhet a növekvõ népesség ellátása, az egészségvédelem, az élet gépekkel való könnyítése, az új hírközlési lehetöségek, a közlekedés viharos fejlõdése és még sok más vívmány alapjaiban és pozitívan befolyásolják hétköznapjainkat. A világképformálás, az ismeretéhség és a tudományos kíváncsiság az emberiség kultúrájának lényeges elemei, melyeknek döntõ hatása van különösen a fiatal generációra.
    Ugyanakkor növekszik a társadalom félelme a technikai újdonságok rizikóitól illetve olyan következményeitõl, mint a környezetszennyezés, a katonai alkalmazások, a növekvõ beavatkozás lehetõsége az egyén privát szférájába, az adatok manipulációja ill. más célokra való felhasználásuk lehetõségei, stb. A tudományos eredményeknek az átlagember általi egyre nehezebb felfoghatóságából, áttekinhetetlenségébõl fakadó tudatlanság azt eredményezi, hogy az egyén fokozott mértékben inkompetensnek érzi magát.
    Ezen a problémán elsõsorban a jó képzés (oktatás és ismeretterjesztés) segíthet. Ehhez tartozik az is, hogy meg kell tanítani az embereknek, hogy modern korunk bonyolult problémáit csak interdiszciplináris megközelítéssel oldhatjuk meg. A fizikai gondolkodás, tehát ennek népszerûsítése, különösen hatékony eszköz e cél elérésére.
    A mûvészetek dilemmái hasonlóak a tudományokéhoz, tehát a megoldás útjai is hasonlóak. Ezért e két terület összefogása, vagyis az értelmiségi összefogás a humán és a reálszféra között alapvetõ társadalmi szükségszerüség. Számomra szomorú tapasztalat, hogy az elmúlt évek átalakulásai során ez az összefogás nem tudott létrejönni.

3. Technológiai civilizáció és társadalom

    A modern tudomány és technológia tehát egy sor dilemmával küzd. A tudomány nemzetközi, globális és univerzális jellegû, eredményei függetlenek az emberiséget megosztó olyan tényezõktõl mint a földrajzi, faji, vallási, etnikai, nyelvi, kultúrális vagy politikai különbségek. A természetrõl és magunkról szerzett ismereteink mindenki számára elérhetõek, például az iskolai oktatáson keresztül.
    A technológiák hasonlóan univerzálisak, de gyakran titkosak vagy például szabadalmakkal védettek. Univerzalitásuk abból fakad, hogy növekszik az igény a gyakorlati cselekvések optimalizálására, ami csak kompromisszumok útján lehetséges az egymásnak ellentmondó követelmények között. E követelmények egyre inkább nemzetközi ill. globális jellegûek, tehát nemzetközi, de ezen felül interdiszciplináris, a természettudományok és a matematika, a technológia, közgazdaságtan, politika sõt az etika és a mûvészetek közremûködését igénylõ együttmûködésre van szükség a megoldások érdekében. Ennek elhanyagolására ill. az ebbõl eredõ következményekre szomorú példa a volt Szovjetunió ill. Közép Kelet Európa jelenlegi helyzete.
    A tudományos - technológiai fejlõdés két alappillére az elmúlt évtizedekben a nagyvonalú finanszírozás és a tudományos kutatás szabadsága volt.
    Ezek hiánya vezetett a volt KGST országok lemaradására. E fejlõdés eredményeképpen új anyagok születtek, új energiaforrások kapcsolódtak a gazdaságba, az emberek és áruk szállítása oda vezetett, hogy a Föld egy nagy faluvá vált. A számítástechnika forradalma az információ gyûjtés, elõállítás, tárolás, továbbítás, reprodukálás és feldolgozás lehetõségeit tágította ki elképesztõ mértékben. Az egészségvédelem, az egészséges táplálkozás és higiénia az átlagéletkor növekedését eredményezte. Az agrárforradalom új technológiákat hozott az élelmiszer elõállításban, tárolásban és feldolgozásban. A modern biológia és géntechnológia lehetõségei még csak most kezdenek igazán a gyakorlati életben realizálódni. A technikai forradalom megváltoztatta otthonainkat. A villany, gáz, fûtés, csatornázás, hûtõgép, mosógép, mélyhûtõ, kályhák, porszívó, a kémia új tisztító, tartósító stb. anyagai, a félkész ételek, vagy az új hírközlõ eszközök (TV, internet, stb.) mindennapi életünk részeivé váltak:
    Egy sor politikai és szociális változás csak a vázolt fejlõdés alapjain vált lehetségessé. Az alapvetõ emberi jogok köre kiterjedt. A munkaidõ csökkenése, munkavédelem, egészségvédelem, nyugdíjbiztosítás, kötelezõ oktatás, stb. általánossá vált. A munkás értékes fogyasztóvá vált a tömegtermelés bevezetésével. Vásárlóerejének fenntartása pedig munkabéremelést követelt. A fejlettebb technika képzettebb munkaerõt igényelt, a magasabb jövedelmek pedig felduzzasztották a tulajdonosok körét (kisrészvényesek). A gyarmatbirodalmak szétestek, hiszen az intenzív gazdaságok kevesebb anyag és minimális munkaerõ felhasználásával képesek magas termelékenység fenntartására. A termelési integrációk szerepe azonban felértékelõdött. Egyre nagyobb számú ország ismeri fel a gazdasági, tudományos, technológiai, politikai és katonai együttmûködés elõnyeit (EU, EFTA, CEFTA, NAFTA, APEC, stb.).
    Minden jó azonban - sajnos - rossz dolgokkal társul. A globális nukleáris, kémiai vagy biológiai háború veszélye ugyan csökkent, de nõtt a terrorista lokális felhasználás esélye. A harmadik világ népességrobbanása; a mesterséges határok, a képzetlen munkaerõ értékvesztése, a korrupció, a demagógia és fundamentalizmus, az anarchia és bürokratikus cselekvésképtelenség miatti szociális és politikai veszélyek; a nyersanyagpazarlás, a környezetszennyezés; a gazdag országok morális és szociális közönye; a túltermelés és az ebbõl fakadó munkanélküliség; valamint egy sor demoralizált átalakuló társadalom megjelenése óriási veszélyt és kihívást jelent az emberiség számára.

4. Mit hoz a jövõ?

    Forrongó világunk keresi a megoldást ezekre a problémákra, melyek elsõsorban a tudomány és technika eredményeinek rossz felhasználásában gyökereznek. Ezeket sem külön-külön a tudomány vagy a mûvészet, sem mindkettõ együtt nem képesek megoldani. E feladat megoldásának felelõssége, ugyanúgy mint okainak létrehozása csak az egész emberi társadalom ügye lehet.
    A liberalizmuson alapuló amerikai, esetleg a szociális piacgazdaságra építõ modell az igazi megoldás? Esetleg a kettõ közötti egyensúlyon alapuló japán modellt kellene általánosítani? Ez még nem dõlt el, de nem is hiszem hogy az eltérõ morális és társadalmi normákon alapuló közösségek számára ugyanaz az optimális megoldás adódik. De azt hiszem, hogy a helyi optimumok megtalálásában mind a tudományok mind a mûvészetek fontos szerepet kell hogy játsszanak.
    A megoldásokhoz mindenütt kis lépésekkel juthatunk el. Kívánom, hogy e Fényszimpózium is egy ilyen kis lépés legyen a régiónk problémáinak megoldásához vezetõ úton.