Második alkalommal rendezzük meg itt a
Kepes Központban a Fényszimpóziont, ahol tudósok
és mûvészek, mûszaki szakemberek és mûvészettörténészek,
történészek és építészek,
valamint megannyi más fel nem sorolt szakma képviselõi
találkoznak egymással, hogy meghallgassák egymás
gondolatait a fényrõl.
A fényrõl - mely a létünk. A
fényrõl, mely nélkül nem élhetünk.
A fényrõl, mely közönséges,
mint a mindennapok, a fényrõl, mely szakrális valóság.
A fényrõl, mely tudósok és
mûszaki szakemberek kutatásának tárgya, a fényrõl
mely évezredes szimbólum.
A külsõ és belsõ fényrõl
- a láthatóság alapokáról, és
az éltetõrõl. A fényrõl, mely önmagában
paradoxon, kettõs természetû.
De vajon nem ez a kettõs természet az emberi lényeg hordozója is? Vajon ha a fénnyel foglalkozunk nem önmagunkat tanulmányozzuk ismét?
Nem vágyainkat látjuk bele? Nem az innováció és tradició ellentmondását formáljuk valós paradoxonná? Nem-e század vad vitáját, a kaland és a rend pörpatvarát, pusztító feszültségét óhajtjuk teremtõvé igézni?
A töprengõ és társalgó együttlét termékenyítõ idejét próbáljuk elõidézni.
Ebben a reményben köszöntöm önöket, jöjjenek a szomszéd országokból, vagy távolabbról, esetleg a tengeren túlról Massachusettsbõl vagy Kaliforniából. Tisztelettel emlékezve arra az emberre, Kepes Györgyre aki a Massachusetts Institute of Technologyn létrehozta azt az intézetet, a CAVS-t, amely hasonló együtt töprengésekre és együttmûködésre otthont teremtett mûvészeknek és tudósoknak és mûszaki szakembereknek. Egyben felkérem Dr. Kroó Norbert fizikust, akadémikust a megynyitó beszéd megtartására, - akinek ebben az együttmûködésben komoly rutinja van, ugyanakkor játékos kedve mellett megõrizte humorérzékét is, hiszen nem olyan rég jegyezte meg, hogy a tudomány a felnõttek játéka, amit az állam fizet. Ha ehhez hozzáteszük azt a közhelyet, hogy mára a tudomány a gazdaság motorjává, termelõ erõvé vált - ismét a paradoxonokhoz jutunk. Tehát felkérem Kroó Norbertet, hogy tartsa meg megnyitó beszédét.