Tartalmi elõrejelzés:

"Csend és sötétség"
"Az entrópia és az anyag - energia gerjesztett állapota"
"Az emberi civilizáció fejlôdésének entrópiaszerû szerepe"
"A fejlõdés modellezhetõ alapfeltételei"-
"A szellemiség, a konstrukció szerepe a fejlõdésben"
"A hagyományok és a fejlesztés viszonya"
"Fény és mûfény, a vizuális médiumok fejlõdése"
"A fikció és illúzió tendenciái, a kultúrális entrópia"
"Mûzaj és mûfény, mû-megvilágosodás"

l. ábra
    A civilizáció bármely foka, fázisa szellemi produktum, amely megteremti a maga társadalmi és infrastrukturális környezetét. Ez persze sokak számára korántsem evidencia, és nem egyszerû lineáris folyamat.
    Szellemi kalandra invitálom önöket: Keressük meg e folyamat rendjének mintázatait! Miután jeles hazai és külföldi fizikusok vannak körünkben, bátran hivatkozhatok az entrópia jelenségére, ha nem is fizikai, hanem metaforikus értelemben, a "kulturális entrópiára". Az élet gerjesztõdés, amely dacol a kiegyenlítõdéssel, elcsendesedéssel, kihüléssel, sötétséggel. A kultúra ugyancsak gerjesztõdés, amely mintegy "entrópia szûrõként" jelentkezik. Az Ember (létszükségen túlmutató) építõ, eszközfejlesztõ "hozzáadó" tevékenysége, a gondolkodásán, szocializációs, innovatív, kommunikációs és tudásörökítõ tevékenységén múlik. A generációkon keresztül átadott információk nélkül az Ember nem volna életképes. Ez az információs halmaz maga a kultúra. (Itt a kultúra Lotmanni definíciójára gondolok, amely nem választja szét a civilizációt a kultúrától, mert véleményem szerint, a szétválaszthatóság maga is, idôszaki értelmezési, mûködési válság eredménye.) Az a népszerû értelmezés, amely szerint a kultúra "felépítmény", hab a tortán, vagy valamilyen szabadidôs tevékenység, nem állhatja meg a helyét. Bármilyen jellegü fejlesztés elsô és utolsó lépése (bármilyen szûk értelmezésû legyen is) a kultúra körébe tartozik. Az elsô lépés az alkotói érdeklõdés, szándék, az idea, a tervezés, konstruálás fázisa. Ezt az individuális szakaszt, számtalan esetben nem követik a fejlesztés további innovatív lépései, így nem kerül az átadható tudásanyag körébe, nem válik (vagy nem azonnal válik) közkinccsé, kulturális értékké. A mûvészeti szintû alkotások valódi tárgya maga a kultusz, de a mechanizmus ugyanaz. Az individuális értékek, eredmények önmagukban nemjelentenek kulturális értéket, csakúgy, mint a gondolkodás, a kommunikáció és "szórakoztatás" fejlesztésmentes "üresjáratai" sem. Ahhoz, hogy az alkotás, fejlesztés, találmány kulturális értékké váljon, több lépés, több szféra együttmüködése szükséges. A mikro -, vagy szubkultúrákban, a történelem kisebb lélekszámú civilizációiban, e további lépések automatikusak lehetnek, lehettek, de a szervezett, bonyolult müködési rendszerü tömegtársadalmakban az innovációs mechanizmusok kiépítése éppoly fontossá válik, mint a tudásanyag intézményes átadásának körülményei. Az aktív innováció kiépített struktúrája nélkül a kulturális entrópiajelenségei (a kultuszok elhalása, az értékek devalválódása, a közösségi érzés háttérbe szorulása...) kerülnek elõtérbe. A müvészet története (de bármely kultúrtörténeti ág ugyancsak) jól dokumentálja, hogy a fejlõdés nem lineáris és nem egyenletes.(Vertikális és horizontális eltérések, evolúciós modell.) A tudásörökítés, a kommunikáció, az innováció szervezésének hibái, hiányosságai nyomán civilizációk tûntek el. Az európai történetben hosszú stagnáló, sôt visszafejlõdõ korszakokról tudunk. Az aktív korszakok közös ismérve az információk áramlásának fejlettsége, a közvetítésnek, a (kereskedelmi) kapcsolatoknak fokozott szerepe. A stagnáló (vagy visszafejlõdõ) korszakok jellegzetessége a kulturális (gazdasági) elszigeteltség, a fejlesztés nélküli önismétlõ reprodukció, a kultusz fontosságának hanyatlása, a tradíciók ápolásának, új tradíciók létrehozásának elhanyagolása. Cserny József "tápláléklánc elmélete" kapcsán megérthettük, hogy a fejlesztésnek a teljes tárgyi környezetbõl, kulturális kontextusból kell kiindulnia, nem pedig valamely esztétikai, vagy mûszaki problémából. Ez azt jelenti, hogy globális áttekintéssel törekedjünk a lokális megoldásokra, nem megfordítva.

2. ábra
    A kulturális gerjesztõdés sarkalatos eleme az adott kommunikációs konstelláció. A civilizációk történetében alapvetô szerepet játszott a kommunikációs fejlettség, kompatibi1itás, expanzió. Miután korunk kommunikációs lehetõségei soha nem látott szintre jutottak, azt hihetnénk, hogy az innovációs mechanizmusok ugyancsak ilyen fejlettséget mutatnak. Ebben már többen kételkednénk. Vizsgáljuk meg közelebbrôl, hogy mik az eltérés okai, az információk kezelésének strukturális problémái:

3. ábra
    A kommunikációs és társadalmi struktarák elváltak egymástól. Ennek következményeit még nem láthatjuk át. A gyakorlati (ipari, gazdasági tevékenység) praxisa és az eredetileg ezt szolgáló információs struktúra eltávolodott, helyenként elszakadt egymástól. A kutatás, tudásátadás intézményeinek és a gazdaságnak, a társadalmi intézményrendszernek fimkciótlan elkülönülése egyre ijesztõbb méreteket ölt. Egyre több nagyvállalat veszi a kezébe az oktatást, az egyetemi végzettség praktikus értéke, tekintélye folyamatosan csökken, miközben az információk forgalmának techníkai lehetõségei exponenciálisan bõvülnek, és a gazdaság, gépesítettsége folytán növekvõ információigényt, képzettségigényt mutat. Az ellentmondásos helyzet oka a tudásátadás és a praxis strukturális kapcsolathiányában keresendõ, amihez hozzájárul a politikai intézményrendszer elkülönülése is. A probléma (jóindulattal vizsgálva) szervezési jellegû. A tudásörökítés intézményei elmaradnak a napi gyakorlattól és "fiiggetlen" világot képeznek, miközben az áttekintésük, hatékonyságuk csökken. Az egyetem, a felsõfokú képzettségû betanított munkások "termelésének" színhelyévé válik, ahol a felelôs gondolkodás másodlagos (észrevehetetlen és követelmények nélküli). A "szakosodott elit" képzését más intézmények (sok esetben a nagyvállalatok, pénzintézetek, politikai szakintézmények) veszik át. A felvázolt struktúra a rövidtávú fejlesztés, a napi praxis túlzott elôtérbekerülése, a piaci mechanizmusok minden területre kiható eluralkodása irányába mutatnak. Ilyen strukhíraépítés esetében, a rövidtávú elõnyökért, hosszútávon komoly hátrányokkal kell ñzetni.
    Az információk jelentõségének növekedése a társadalmi modellek történeti változásaival párhuzamosan zajlik. Ahogy a hierarchikus társadalmí szisztémák felõl, az individuális felé mutató változások magukkal vonták a globális társadalmi kommunikációs módok változásait (..., teológiák, filozóñák kora, ideológiák kora, a tömegmanipuláció kora), úgy az eszközfejlôdésben egyre nagyobb teret kap a kommunikációt alátámasztó médiumok fejlödése. Az ipari, technikai forradalom nyomában ma az információs forradalom korát éljük. Ez összefiigg korunk horizontális társadalmi modelljeinek kifejlõdésével, a globális népességnövekedéssel, a kommunikációban résztvenni kívánók számának relatív növekedésével, az un. dinamikus társadalmi ideálok megjelenésével, a társadalomirányítás új módszerei nyomán kialakult un. tömegtájékoztató médiaipar kifejlõdésével, a feldolgozandó tudásanyag exponenciális bövülésével, a tömegoktatással, a specializációval, a "távolságok" viszonylagos rövidülésével, a különbözti szintû integrációs törekvések gyakoribbá válásával, az életmódbeli változások nyomán kifejlõdött szórakoztató és reklámipar információ-dömpingjével, a "körbe-kolonializált" földi élettér ökológiai problémáinak tudatosulása nyomán jelentkezô un. globális világszemlélet kialakulásával...
Az információs problematika iránt megmutatkozó tudományos és alkotói érdeklôdés messze megelôzte a megfelelô médiumok megjelenését: Gyökerei, a filozófia (és filozófiai nyelvészet) felõl már Saussure, Levi Strauss strukturalizmusában, Dewey, Russel, Wittgenstein, Chomsky tevékenységében, vagy a tisztábban matematikai logika felõl pl.: Gödel, vagy Tarskinál megjelennek. Mint ahogy a számítógépes adatkezelés és vizuális kommunikáció szellemi elôzményei is a messze múltba vezetnek. ("A számítógép megoldás, amely problémát keres.")
    Korunk tómegtársadalmi jelenségei nemcsak az információk mennyiségét, a problémák nyomán fejlôdésnek indult információs médiumok elterjedését, szaporodását, specializálódását és strukturálódását érintik, hanem karakterük megváltozását is. Ma egyre nagyobb teret nyer a vizualitás (hátterében a számítógépes információkezelés univerzális támogatásával), az írásbeliséggel szemben. E jelenség magyarázata éppen a tömegtársadalmak korának vázlatosan felsoroltjelenségeiben van.
A globális (vertikális, hierarchikus, centralizált) társadalomszervezési strukturák a horizontális (demokratikus, liberális, individuális) irányba mozdulnak ki, és ezzel párhuzamosan az információk áramlásának strulchirális (hatalmi) szerepe megnõ, karaktere megváltozik.

4. ábra
    Az információk forgalmának szerkezete átveszi a társadalmi struktúrák formai je1legét, de az un. "tömegtársadalmak" korában, már alakíthatja, meghatározhatja azt. Az új vizuális médiumok kitüntetett szerepet játszanak ebben az összefiiggésben, mert a (tágabb értelembe vett) "multimédia" kombinációkban, a "tömegkommunikáció" leghatékonyabb eszközeivé váltak.
    Az információk csatornáinak bõvülõ érrendszere, struktúrái befolyásolják a befogadás, felhasználás magatartásformá.it. Nemcsak a hálózatok, interaktív láncok használatának technikai módszereiben, praxisában, hanem a napi munka és tanulás intézményes gyakorlatában is. Új munkaformák, tanulási formák alakulnak ki, mert az információs csatornákon keresztül, az együttmüködés, a munkakapcsolat, a tanulási formák nem kívánják meg az állandó helyhez - és idõhöz-kötöttségét. Itt nyilvánvalóan nem pótlásról, hanem kiegészítésrôl lehet szó, hiszen a napi munkában és a tanulásban alapvetõ fontosságúak a személyes kapcsolatok, a puszta információcserén túlmutató emberi viszonylatok. Ugyanakkor vannak olyan elemei e tevékenységeknek, melyekben az új lehetõségek alátámaszthatják, segíthetik, befolyásolhatják az adatkezelés, információcsere, a kapcsolati formák karakterét.
    A vizuális kommunikáció és a nyelvi - fogalmi kommunikáció között számos hasonlóság mutatkozik, de ebben az esetben a különbségekre kell kitérni néhány markáns elem kiemelésével: percepcionális eltérés, állandóbb, nagyobb idõbeli és térbeli érvényesség, fordítás-mentesség, ajelentés komplexitása és áttétel mentessége, a médiumok és kombinációi solélesége. A nyelvi típusú kommunikáció a jelek egymás utáni sorozatain alapul (tipikus bal agyféltekés funkció) ezért a szekvenciális médiumoknál használható helyesen a fogalom, de azoknál is a (tipikus jobb agyféltekés) parallel típusú összetett üzenetek felidézôjeként. (A történeti kultúrák emlékanyagának ismeretei elsõsorban az építészeti, tárgyi emlékek, vagyis a vizuális kommunikáció útján kerültek a birtokunkba, másodsorban a nehézkes és pontatlan konverzió útján kontrollálható fogalmi, írásos emlékek útján, melyek folyamatos, "naprakész fordítást" igényelnek. A fogalmi absztrakció, napjaink Európán kívüli kultúrái tekintetében is nehézségeket okoz a pontos megértés tekintetében, miközben a vizuális kommunikáció át tudja hidalni ezeket.) Ilyen összefiiggésben a "vizuális nyelv", "vizuális fogalmiság" kifejezések, az analógiákon alapuló metaforák, melyek bizonyos tekintetben megtévesztõek, mert a mechanikus párhuzamokat inspirálják, miközben a jelentõs különbségek elsikkadnak. Segít a probléma megértésében, ha figyelembe vesszük, hogy a fogalmiság, bizonyos egyezményes jelsorozatok formájában rögzíthetõ absztrakciós rendszer, amelynek formai elemei és vonatkozási rendszerének nagy része is a vizualitás (és a többi ércékeléssel összefiiggô terület) körében érvényes. A fogalmi (vagy pl.: a matematikai) gondolkodás része gondolkadásunknak, de nem értelmes azonosítani az egésszel (mint azt sokan teszik), mert noha az absztrakt mûveletek sok valóságos helyzet megoldását kínálhatják, de az "in és output" nélkül, az érzékeléssel közvetlenül összefiiggõ gondolkodási, mtilcödési elemek nélkül, a legegyszerûbb események is (mint pl.: egy reggelizés, nem beszélve az összetettebb formákról) keresztülvihetetlenek lennének. Az absztrakció (így a fogalmi is), a "müveletiség" szempontjából fontos.
    Miután számunkra a valóság, a közvetlen érzéki tartományon túl, kvalitatív és oleg kvantitatív szempontból csak absztrakt formában feldolgozható, ezért nagyon fontos az a képességünk, hogy az érzéki tapasztalatokon messze túlmutató összefiiggéseket müveleti szinten kezelni tudjuk, de ha az eredmények nem tudnak visszakanyarodni az érzékelés körébe (vagyis ha nem közvetít pl.: a vizuális absztrakció), akkor nem beszélhetünk tudásról, eredményrõl, csupán a gondolkodás müveleteirõl. A gondolkodás mûveletei tág körben mozognak, és az énékeléssel kezdôdnek (és végzôdnek). A gondolkodás és a kommunikáció összefiiggései nyilvánvalóak (Noha létezik az agyi tevékenységnek egy széles mûveleti mezôje, amely nem kommunikatív formába öntve, de rendezettséget mutatva, mintegy félkész formában rejti a "majdnem tudatos" tapasztalatokat, még akkor is, ha sohasem kerülnek a kommunikatív tartományba.), a "megnevezettség" minõségileg más, mint a "megsejtettség", de ennek elõjele a fogalmi tariományban más, mint a vizualitásban, ahol az énékelés számára kínált forma több értelmezhetõséget enged meg, mint a fogalmi absztrakció jelsorozatai. Ami az egyik esetben hiányosság, a másik esetben erény lehet. Az a tudatosság, amely bizonyos alkotók számára (képzômûvészek, zeneszenõk, építészek, matematikusok...) alapvetô fontosságú, nem feltétlen kell (és teljes jelentéstartományukban nem is lehet), hogy a nyelvi típusú fogalmi tudatosság fordításában megjelenjen. A gondolkodás azonosítása a fogalmisággal, a hiányos agyantropológiai ismereteken túl, történeti okokra is visszavezethetõ. A fogalmi gondolkodás absztrakciója és a fogalmi kommunikáció, az írásbeliség ezoterikussága folytán évszázadokon keresztül kevesek privilégiuma volt, és ezek a kevesek éppen a "gondolkodók" voltak. (Itt azért meg kell jegyezni, hogy a vizuális szimbolika, a geometriai tudás szintén ezoterikus volt, de nem véletlen, hogy éppen egy az elõzôekkel konkuráló jelleggel, egy egészen más magatartás jegyében egzisztált évszázadokon keresztül.) A tudomány (különösen a természettudományok) világa, amely napjainkban is igazolni tudja, hogy az összefiiggések felfogása, egy szint fölött, nem nélkülözheti a geometriai absztrakciót, a térszerû, dimenzionális szemléletet (Érdemes a szemlélet, vagy a nézet kifejezések jelentését átgondolni.).

5. ábra
    A fogalmi kommunikáció esetében (a kódolás, dekódolás sémáján túlmutató), a mûveleti szempontból fontos, az énékelés - értelmezés - gondolkodás ósszefiíggésében jelentõséggel bíró, elemeket jelöltük. Az elvonatkoztatott, jelsorozatokban feldolgozott fogalmi struktíuában, olyan müveletek is végezhetõk, melyeknek nincs énékelhetô tartalma. A vizuális kommunikáció esetében, az énékelés, értelmezés, kifejezés (jelzés) átfedésben vannak (Folyamatosan változó a (müveleti) súlypontjuk, de nem választhatóak szét tisztán).
    A fogalmi gondolkodás és kommunikáció más módon énékeny az illúziókra, mint a vizualitás. A fogalmi, filozófiai, politikai illuzionizmus nem képes oly primer erõvel hatni, mint a vizuális. A fogalmi áttétel valamelyest elidegeníti a formát az "üzenettôl". A vizuális közlések manipulációs lehetôségei sokkal erõsebbek, hatásukat tudatosulásuk nélkül is kifejtik. Korunk illuzionizmusa ötvözi a kétféle kommunikációs szisztéma manipulációs lehetôségeit. Az erõteljes fejlôdést mutató multimédia eszközrendszerének lehetôségei folytán eltûnhet a határ a dokumentum és a fikció közótt. Megñgyelhetjük, hogy ez egyre gyakrabban megtörténik. A hírek, közlések, üzenetek elvesztik dokumentum-értéküket. (Gondoljunk a Golf háború, vagy a "romániai TV forradalom" híranyagára.)
    Az elektronikus médiumok mû-fénye, amely bevilágítja a világot, egyre inkább az illuzionizmus jegyében világít. (Európában a képernyõ nézés napi átlaga 3-6 óra között mozog. A fikciós tartalom aránya a 80%-ról folyamatosan emelkedik, miközben a maradék dokumentum-értéke folyamatosan csökken.) A fikciós mûfajok veszélye (a mennyiségen kívül) az üzenetek tartalmában és éppen az illúziókeltés emelkedõ minôségében van. A naturális hitelesség csökkenti a fikciós mûfajiság távolságtartását, (szándékai szerint) elmossa a határi a valóság és illúzió között.
    A nagyobb veszélyforrás mégis inkább a fikciós mûfajokon kívüli szellemi, társadalmi és gazdasági illuzionizmus terjedésében kereshetõ. "Az utópiajelen van." A fejlett gazdaságú, mintaadó országokban az effektív létrehozás, alkotás, gyártás résztvevôinek aránya (az automatizáció eredményeként) folyamatosan csökken. (Németországban 5-10%.) A társadalom többi munkában résztvevõ tagja információkkal dolgozik. Az alkotástól, létrehozástól való elszakadás kellô táptalaja az illuzionizmusnak. A kép, arculat - image - tervezése (nem éppen ôszinte célzattal) mindennapossá lett. (Ebbõl a szempontból jelentéktelenné vált a külónbség az áru, az ember, vagy a társadalmi formációk között.) A professzionális PR tevékenység egyik bevallott célja, a megrendelô számára mesterségesen kialakított kedvezõ kép terjesztése.
    A leírt, kimondott szó mágiájának devalválódása, sérülése mellé a felmutatott kép mágiájának devalválódása, hamis üzenete került. Az illúziók erõsebbé válnak, mint a valóság. Az orbis pictus - a világ képei sérültek. A vizualitás hatalmas lehetôségei, ma a fény mágikus hatásával való visszaélés jegyében, a szellemi bizonytalanságot, a cselekvés tétovaságát erõsítik. A virtuális valóság nemcsak a számítógépek szimulációiban létezik, hanem az elektronikus médiumok fonják fokozatosan körénk. A mûfények környezetének hátterében kialakul a mû árnyékvilág. Mûárnyékban vagyunk olyan értelemben is, hogy a mûvészet hatása soha nem látott mélypontra jutott.
    A korszakunkra vonatkozó elhangzott hipotézisek szó szerint munkahipotézisek, melyek igazolódását remélhetôleg magának a konstellációnak a változásai elõzik meg. Gyakorta fordul elô, hogy a véletlenre számítva a renddel találkozom, a rendre számítva a véletlennel. Mindkettõ egyfajta strukhíra, minta, amely értelmezhetôségében válik külön. Éppen az értelmezésben vállalok érdekeltséget. Képzõmüvészként a multimédia lehetôségeit használom fel eszközként. Inkább fejlesztõként, alkotóként, mint fogyasztóként ismerem ezeket az eszközöket. Nem vagyok hajlandó elfelejteni a mñvészet történetét, lemondani a képzômûvészet kultikus erejérôl, elfogadni kvalitásainak, hangsúlyosságának elvesztését. Ezért inkább eszközeimben fordulok a magas technológiákhoz, új médiumokhoz, új megnyilvánulási formákhoz. Attitûdöm alkotói, bizonyos értelemben offenzív, egyben távolságtartó, sõt konzervatív marad. Tizenhat éve tanítok, ebbôl tíz éve vizuális nevelõket. Egyetemi kutatási projekteket kezdeményeztem és vezettem. Nem a felmutatott tézisek újdonság-értéke, az érinthetetlen evidenciák megóvása, hanem az irreverzibilis folyamatok felkutatása, feldolgozása, a vizuális gondolkodás megfejtései, a konstellációk strukturális megoldása érdekel. Kutatásaimban nem csupán adatokat, összefiiggéseket keresek, hanem a törvényszeniségek összefiiggõ mintázatait, térbeli modelljeit. A "rend" mintázatait keresem. Gondolataim, írásaim, alkotásaim e mintázatok lenyomatai, reményeim szerint világítójelei, üzenetei.
E tevékenységjelzésszerã gesztusa ez az idõ szorítása miatt végéhez ért, emblematikus rövidségû, inspiratív szándékú elõadás.
Sok olyan kérdés vár válaszra, melyek fontosságát nem kérdôjelezik meg a szakterületek, de a felparcellázott gondolkodás, átfogó illetékesség hiányában nem találhatja a "közös" válaszokat. Csak az interdiszciplináris, kózós kutatás teheti fel, és találhatja meg ezeket. Ennek háttereként, a Symposion Társaság, példaértékû alapozó formákat, módszereket kínált, de az intézményes továbblépés lehetõségeit tovább kell építeni.

Köszönöm a figyelmüket.