Mengyán András képzőművész

Polifónikus Vizuális Tér

1. Bevezetô.

Tudom, hogy közülünk sokan ismerik a várost, Budapestet. Ennek ellenére szeretném meghívni a tisztelt kollégákat és a vendégeket  egy nagyon rövid képzeletbeli sétára a városban. Kezdjük sétánkat onnét ahol most vagyunk, a Magyar Mûvészeti Akadémia székhelyérôl. Lemegyünk a Bécsi útra majd innét a  Margit hídon át élvezvén a Duna folyamát és a panorámát át a Parlament mellett elhaladva a belvárosba érkezünk. Sétánk során számtalan különbözô dolgot tapasztalunk egyszerre, egyidôben, és egymás után. Autók, buszok robognak, emberek rohannak el mellettünk, galambok és verebek röpködnek, kiáramló friss illatot érzünk a pékségbôl, fékcsikorgás zaja örjít meg bennünket miközben egy friss croassant majszolunk.. Ahogy járjuk a város utcáit a legkülönbözôbb inpulzus ér bennünket. Mi magunk akik itt élünk és a túristák is azt szokták mondani Budapestrôl, hogy a világ egyik leggyönyörübb városa, annak ellenére, hogy ugyan koszos, sok az elhanyagolt ház, és még több a hajléktalan. Ezek mind mind általános klissék egy városról, de mégis egy kérdés fogalmazódik meg bennem.  Hogyan vagyunk képesek olyasmirôl általános képet alkotni amit amúgy sohasem láttunk egyben. Milyen mechanizmusok generálják ezt az összhangzatot ezt az arculat kialakulást? Ha röviden és felszínesen akarok válaszolni a kérdésre akkor azt mondhatom, hogy az agyunk a tapasztalatokat, az információ szekvencákat integrálja és megalkotja a személyünkre szabott város image-t. – Képzelegjünk tovább egy kicsit és képzeljük  (jelenleg ez csupán egy fikció de erre már vannak kézzel fogható bizonyítékaink), hogy az egész város, és az ott történt események transzparensek. Olyan mint, mondjuk egy CT, vagy egy PAT egészségügyi berendezés felvételei. Az eredmények amit vizuálisan érzékelünk kaotikusnak, és kiszámíthatatlannak tünhetnek de mégis valamennyien többé kevésbé el tudunk igazodni azokon. Mindez az átalakítás szintén az agyunk leleménye és szüleménye.

2. Polifónikus Vizuális Tér.

Egy egy ilyen séta motívált arra, hogy a következô kérdésekre keressem a választ:

a. Hogyan lehetséges (ha egyáltalán lehetséges) megérteni az egyidejüleg észlelt környezet sokrétüségét, minôségi változásait és aspektusait? - és
b. Vajon van e valamilyen lehetôség ennek az egyidejû észlelésnek a vizuális kifejezésére?

Térjünk vissza a képzeletbeli sétánkhoz és vizsgáljuk meg hogyan érzékejük környezetünket. Természetesen az mindíg kétséges hol ér véget az érzékelés és ez az oka annak, hogy sokféle felfogás létezik.
 Én, érzékelésünket komplex eljárásnak tekintem, amely aktív, kinesztétikus és a belsô és külsô ingerek kölcsönhatása által keletkezik a központi idegrendszerünkben. Felfogásom szerint sétánk alkalmával valamennyi érzékszervünk aktív és a környezô eseményeket egyidôben érzékeli. Mivel az események változnak és mi is mozgásban vagyunk az egyidôben észlelt ingereknek csupán a szekvenciáit érzékeljük. Azonban sétánk alatt számtalan szekventált inger ér bennünket. Ez azt jelenti, hogy környezetünket hollisztikusan fogjuk fel de szekvenciákban, és agyunk integrálja és kiegészíti a hiányzó információkat.
Ahhoz, hogy a mi példánk esetében a várost átlássuk a felfogott szekvenciák ezreire, millióira és természetesen a mi térbeli mozgásunkra is szükség van. Ez mozgásban való látást és  többnézôpontú megfigyelést feltételez.

Ezek a gyakorlati példák és tapasztalataink azt mutatják, hogy a biológiai apparátusunk képes felfogni és megérteni a térben egyidôben és a különbözô idôben zajló eseményeket, változásokat.

Elöljáróban csupán annyit szeretnék mondani, hogy a témát a mi emberi vizuális érzékelésünk szempontjából vizsgálom és a félreértések elkerülése érdekében a címben szereplô fogalmak tisztázását elkerülhetetlennek tartom.
 Ezért engedjék meg, hogy ismertessem mit is értek a témához kötôdô fogalmak alatt.

A polifonia fogalma általánosságban közismert és mindannyian ugyanazt értjük alatta, amit magyarul többszólamúságnak nevezünk. (A zenében már régóta ismert e fogalom  alkalmazása nem úgy a vizuális mûfajokban.)

A tér fogalma az én megközelítésemben az a véges és végtelen színpad ahol események történnek és ahol a tér maga is részese annak.

A vizuális alatt pedig azt értem amit a külsô és a belsô ingerek által vizuálisan érzékelünk.
Az elöbbi fogalmak mellé az idô és a fény fogalma lép be ami a téma megértésének szempontjából bír jelentôséggel.
Az idô ami a történések “mikorjára” ad választ és a fény pedig ami a vizuális érzékelés egyik alapforrása.

Számomra a “VISUÁLIS TÉRI TÖBBSZÓLAMÚSÁG” az az a “POLIFÓNIKUS VIZUÁLIS TÉR” a térben zajló események ónálló, egyidöben és egymás után törénô összhangzatát jelenti az érzékelés szempontjából.
Mivel a sétánk alkalmával egyszerre a legkülömbözôbb dolgokat tapasztaljuk térben és idôben amelyek állandóan változnak, ez predesztinálta és predesztinálja munkáimnál azt a megközelítést, hogy figyelembe vegyem a részek idôben és térben lévô viszonyát és viszonylatokban és alternatívákban gondolkodjam.
Ahhoz, hogy az egymást követô egyidejûségeket és a többszólamúságot ki tudjam fejezni vizuálisan olyan fogalmakat kellet keressek amelyek segítségemre lehettek a válaszadásra. Annak érdekében, hogy ezt érzékeltessem térjünk vissza a képzeletbeli sétánkra és ha megpróbáljuk ellényegíteni a tapasztalatainkat akkor olyan fogalmakhoz jutunk amit már az elöbbiekben is említettem mint: mozgásban való érzékelés, térbeliség(sztereometria), egyidejûség(szimultánitás), egymásutániság, transzparencia, szegmentáció, multidimenzió, többnézôpontúság, rétegeltség.
Valamennyi munkámban a fent említett fogalmak és ezek vizuális vetületei  külön külön vagy együtt vannak jelen. Mivel a filozófiai, gondolati megközelítés jellemzö rám, ezért többnyire elvont (geometrikus) formanyelvet használok elképzeléseim megvalósításához. Ez azonban nem zárja ki azt a lehetôséget, hogy alkalomszerûen a célnak és a helynek megfelelôen tematikus (leíró) formanyelvet használjak.
Ezek után a munkáimnál arra kellett ügyelnem, hogy olyan szituációkat teremtsek vizuálisan amelyek térben helyezkednek el és valamennyi eleme egy és különbözô nézôpontból együtt látszódik. A másik feladat az volt, hogy az elemek összeszervezése  virtuális mozgást generáljon.  Ha visszaemlékszünk a sétánkra ott is mindenkor csupán részeiben fogtuk fel környezetünket. Ez vezetett munkáim egy részénél a szegmentált formák használatára (Más munkáimnál más megoldást használtam a polifónia vizuális kifejezésére). A szegmentált két vagy két dimenzióba transzformált térformákat transzparens térformák hordozzák. Ezek olyan távolságra vannak egymástól, hogy a szemlélô a hiáhyzó részeket szemmel vagy tényleges mozgással értelmezi (emlékezzünk agyunk kiegészítô képességére). Ez a formai összhatás mozgást szimulál, mivel a forma szegmens egyik része az egyik a másik része a másik transzparens térformán helyezkedik el. Ilyen módon az idô szerves részévé válik a konstrukciónak anélkül, hogy fizikai mozgást tapasztalnánk. Ekkor keletkezik egy olyan formaösszhangzat amely már sem nem három sem nem négy dimenziós. Valahol a kettô közötti amit fragmentált, vagy tört dimenziónak nevezek.

Nem akarom untatni önöket de ismét térjünk vissza a korábbi képzeletbeli sétánkhoz. Nappal amikor jó fényviszonyok vannak és szemünk is kifogástalanul mûködik senkinek nem okoz gondot a szabad szemmel látottak felfogása. A fény valamennyi látható spektruma felfogható. Az egész napunk nagyszerûen  eltelt, de sajnos besötétedett. Azt érzékeljük, hogy Budapest néhány túrisztikai nevezetességeit kivéve, sötét világváros. A sötétben ingerszegénnyé vagy láthatatlanná válnak a részletek, tájékozódásunk is elbizonytalanodik. Mit tudunk tenni ez esetben? A probléma  megoldásának egyik alternatívája lehet, hogy felhívjuk a polgármestert azzal, hogy baj van és  adjon több világosságot. Ez sajnos rossz alternatívának bizonyul. Különösen az én esetemben.  A saját magam által felvetett problémára nekem kellett a megoldást megtalálnom és ez egy új kérdés feltevését indukálta:
 
- Lehetséges e ugyanazt a vizuális információt sötétben is közvetiteni a vagy sem, és ha lehet hogyan lehetséges az? 

 Közhely, hogy a vizuális kifejezés alapfeltétele az, hogy az külsô szemlélô számára látható legyen. Ez predesztinálja a fény jelenlétét.
Fény nélkül (mivel biológiai adottságaink nem teszik azt lehetôvé) jelenleg nem vagyunk képesek a kívülrôl jövô vizuális ingereket felfogni. (Belsô látásunkhoz a tényleges fény energiára nincs szükségünk, anélkül is látunk, mivel képzeletünk mûködik.)
A látható fénytartomány evidensnek tûnik. Azt valamennyien akiknek egészséges látószervünk van érzékeljük. A kérdés az volt számomra, hogy hogyan tudom érzékeltetni a formák és színek világát sötétben? A fizikusok által feltérképezett fény teljes spektruma ismert, más dolgom nem volt mint kiválasztani a számomra legmegfelelôbbet. Ez a választás az Ultraviolet fényre esett (UV). Használata amit körülbelül húsz éve kezdtem el óriási meglepetéseket okozott. Az elkészült festményeim, plasztikáim és enviromentjeim teljesen átváltoztak és mintegy  spirituális tartalmat kaptak. A késôbbiek során pedig ezt a spirituális lehetôséget igyekeztem tudatosan alkalmazni. Íly módon “két legyet ütöttem egycsapásra”. Munkáim világosban és sötétben is láthatóak lettek, különbözô vizuális és spirituális

 

felhanggal. Sötétben a képek, plasztikák és az installációk lebegés érzetét keltik a szemlélôben és azt az érzetet mintha ô maga is lebegne.

Röviden összefoglalva: Munkáimat gondolatokra, és annak megfeleltetett alapelvekre építem. Számomra a gondolatok és az alapevek megkeresése és megértése elsôdleges feladat, hiszen ez ad lehetôséget az alapelvek személyes vizuális válaszadására és nem utolsósorban a vizuális megjelenítések bôvítésére, gazdagítására. Ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy az alapelveket bármilyen gondolatba be lehet építeni, és bármilyen formanyelven ki lehet fejezni, nyitottságot adva bármely kreatív tevékenységnek.

3. Dia és mozgókép prezentáció.
Két legutóbbi kiállításomról szeretnék bemutatni egy egy rövid filmanyagot. A film nem adja vissza azt a hangulatot, azt az idô- helyet és idô folyamatot , ami akkor és ott történt. Ez egy másik, idôhely és egy másik idôfolyamat, de remélem érzékelteti azt amirôl itt és most beszéltem.

mengyan

 Kölcsönhatások III. 2007, Akril, vászon, 120x90 cm